A sok év alatt sokféle ember járt-kelt a Hegy körül. Némelyek csak integettek vagy akár köszönés nélkül mentek tovább, mások maradtak, megint mások vissza-visszatértek, néhányan igen sok év múlva. Egy alkalommal (emlékezet) ezt idézte fel a Krónikásnak:
Egyszer, régen, járt erre egy lány, akit Picinek hívtak. Nem is volt igazán kicsi, sőt, elsőre az ember nagyobbacskának nézte volna. Párjával együtt a sziklák szerelmese volt, messze lakott, ki tudja miért és hogyan keveredett a közelbe. Sokat mesélt a sziklákról, hegyfokokról, kötelekről és hurkokról, fogásokról és lépésekről, sőt, épülő házakról és javítandó tornyokról is. Azt mesélte, a sziklákat járó csapatban ő volt a legkisebb, ezért lett „Pici”. Neki mindig kellett egy kisebb fogást / lépést találni, mert a nagyokét nem érte el.
Más volt ez a leány, mit a többiek. Ő minden születésnapján, amikor a lányok rendesen virágot kapnak, az ő legfontosabb virága egy szál rózsa volt, amit az anyukájának adott. Minden születésnapján. Köszönetül életéért.
A Hegy akkor még fiatal volt, azt mesélik, még le sem telepedett, meg sem növekedett, maga is járt kelt a világban, bár… ki tudja, mi igaz a legendából. Nevezzük hát most Ifjúnak, hogy el ne tévedjünk a legendák ködében.
A leányt párja messze vidéken, otthonában várta, így bőven volt idejük beszélgetésre. A sziklák mellett mesélt Pici az Ifjúnak Merlinről is, aki fura szerzet volt. Varázslónak mondták, mert emlékezett a jövőre és megidézhette a múlt árnyait. Emlékezett, ahogy az ember is emlékezni szokott: többnyire jól, néha homályosan, helyenként pedig egészen pontatlanul. A régi korok lovagjai mégis gyakran keresték fel, és kérték tanácsát vagy segítségét.
Merlin nem csak érdekes dolgokra emlékezett, de csudákat is tudott művelni. Képes volt felébreszteni a Sárkányt, hogy az leheletével csatát döntsön el, vagy éppen tegyen szerencséssé vagy szerencsétlenné embereket.
Merlin mindazonáltal sohasem tett meg semmit az emberek helyett. Sőt, ötleteket sem adott nekik, mégis annyi mindent kértek tőle. Merlin, ha tehette, segített. És Merlin hiába emlékezett a jövőre, sokszor persze homályosan, néha pedig egészen pontatlanul, segített akkor is, ha sejtette, nem lesz jó vége a dolognak. Nem tehette meg, hogy kívül álljon a világon, amely furcsasága miatt sosem fogadta be igazán. És segített akkor is, ha 3 évig aludt utána a nagy erőfeszítéstől.
És Pici egy idő csak Merlinnek hívta az Ifjút az Idő folyamában elvesző beszélgetésekben.
Ennyi nyomot hagyott maga után a lány, akit minden látható ok ellenére Picinek hívtak barátai.
